Phonebook:

Intézményfejlesztés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változatPDF változat

Intézményfejlesztés

 

Az integrált egyetem stratégiai tervében megfogalmazott céljait sokoldalúan átgondolt fejlesztési projektek megvalósításán keresztül kívánja elérni. A egyetem a kialakult telekviszonyok következtében a két budapesti és egy vidéki központ (Óbuda, Józsefváros, Székesfehérvár) hosszú távú fejlesztését szorgalmazza. Az Óbudai Egyetem törekvése, hogy a gazdaság igényei szerint képezze a műszaki, gazdasági szakembereket, informatikusokat, mérnöktanárokat. E feladatok megoldásához, a képzési programok korszerűsítéséhez, az új programok indításához új oktatási épületek megépítésére, kellő számú és nagyságú előadótermek, tantermek biztosítására, laboratóriumok kialakítására van szükség. Az új épületek egyben lehetőséget adnak arra, hogy a létrehozott öt kar vezetése, az egyetem felső vezetése, gazdasági és oktatásszervezői apparátusa, valamint a hallgatói közösségeket szervező és kiszolgáló egységek megfelelő elhelyezést nyerjenek. Az integrálódott elődintézmények régi épületállományának felújítása, a laboratóriumok korszerűsítése, eszközállományának felfrissítése, berendezéseinek megújítása biztosítani tudja, hogy még hosszú ideig szolgálja a hallgatókat, az  egyetem oktatási és kutatási kötelezettségeit. A tervezett mobil beruházások, az oktatástechnikai és könyvtárfejlesztések, a belső informatikai és kommunikációs hálózat korszerűsítése elengedhetetlenül szükségesek a színvonalas minőségű képzéshez.


Az Oktatási Minisztérium elmúlt évek során - világbanki hitelből - megindult fejlesztési programja infrastrukturális beruházásokat támogat annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézmények korszerűbb körülmények között folytathassák az egyre növekvő hallgatóság képzését. A beruházási program fedezete a világbanki hitelkeretből költségvetési forrássá alakult át, hiszen a Magyar Állam a pénzpiacról kedvezőbb kamatfeltételekkel juthat hitelhez. A több mint 120 éves hagyományok alapjain létrejött Budapesti Műszaki Főiskola Budapesten és Székesfehérváron mintegy negyvenötezer négyzetméteren, mint az ország legnagyobb műszaki főiskolája folytatja oktatási és kutatási tevékenységét. Öt karán - a Bánki Donát Gépészmérnöki, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki, a Keleti Károly Gazdasági, a Neumann János Informatikai, a Rejtő Sándor Könnyűipari Mérnöki Karon - közel tizenkétezer hallgató folytat tanulmányokat.
Az Óbudai Egyetem jogelődjének -Budapesti Műszaki Főiskola- felsőoktatás-fejlesztés Programja keretében - jelentős saját erőforrás bevonásával - az elmúlt három év során az alábbiak valósultak meg:

 

- Beruházási Iroda létrehozása működtetése, tervpályázat kiírása és lebonyolítása, bonyolítói pályázat kiírása, elbírálása.

- Tervpályázati Bíráló Bizottság felállítása, bírálatok lefolytatása. A nyertes tervezők:

à   óbudai telephely - Mérték Építészeti Stúdió Kft.

à   józsefvárosi telephely - Magyar Ádám és Társai Építészek Tervező Műhelye Bt.

- Az óbudai épület engedélyezési tender terv dokumentációjának elkészítése, érvényes építési engedély kiadása.

- Oktatási, kutatási eszközfejlesztés megindítása, mintegy 110 M Ft-os közbeszerzési eljárás lebonyolítása.

- A józsefvárosi új oktatási épület építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítése, építési engedély kiadása.

- Az óbudai épület kivitelezésére közbeszerzési pályázat kiírása és lebonyolítása, melynek nyertese a KÉSZ Kft.

- Az óbudai oktatási épület ünnepélyes alapkőletétele, a kivitelezési munkák megkezdése.

- A Népszínház utcai meglévő oktatási épület felújítására közbeszerzési pályázatának kiírása, lebonyolítása, az elektromos hálózat felújításának megkezdése.


Az intézményfejlesztési program további kiemelt feladatai


- A laboratóriumok korszerűsítése. A laboratóriumok jelenlegi szétszórtságát megszüntetve, azokat közös tömbökben (szakmailag kapcsolódó laborok, ill. mérőhelyek) helyezzük el. Az egy tömbbe integrált laboratóriumok közös beléptető rendszerrel lesznek ellátva, így a nyitott laboratórium jelleggel történő üzemeltetést gazdaságosan lehetővé tudjuk tenni.
- Oktatási, kutatási eszközfejlesztés célja, hogy az oktatókat minél korszerűbb eszközök segítsék a tudomány és alkalmazása gyakorlati elsajátításának átadásában, a hallgatóknak pedig lehetővé tegyék a leghatékonyabb tanulási módszerek igénybevételét és az új ismeretek átvételét.
- Informatikai-kommunikációs hálózat korszerűsítése. Olyan informatikai és telekommunikációs hálózat és szolgáltató bázis kiépítése a telephelyek között, amely biztosítja az egységes elveken történő információgyűjtést, feldolgozást, rendszerfelépítést, információcserét és szolgáltatásokat. Az integrált információs rendszer magában foglalja az általános hierarchikus információs és kontrolling rendszert, a gazdasági ügyviteli és elszámolási modult, a könyvtári és tudományos információs bázist, a kutatási, pályázati és nemzetközi kapcsolatokat, az oktatási hallgatói, személyi és tanulmányi adatbázist.
- Könyvtárfejlesztés célja a négy telephelyen működő könyvtár összesen hat egységből álló tagkönyvtárai adatbázisainak egységesítése és korszerű informatikai eszközökkel való összekapcsolása, hogy ezzel elősegítse az oktatási és kutatási feladatok jobb ellátását. A fejlesztés az ALEPH 500-as verzió telepítését helyezi előtérbe az integrálódott intézmény összes könyvtárába.
- Minőségirányítási rendszer. Célja az intézmény teljes tevékenységi körét felölelő minőségirányítási rendszer kialakítása, a rendszer működtetéséhez és felügyeletéhez szükséges szervezeti keretek meghatározása, a nemzetközileg használt minőségbiztosítási rendszerekkel való konformítás biztosítsa.