Kredit tájékoztató
Kredittájékoztató
Az Óbudai Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát az Egyetemi Tanács - a felsőoktatásról szóló többször módosított (1996. évi LXI. számú, 1999. évi LII. számú, és 2000. évi XCVII. számú törvény) 1993. évi LXXX. Törvény, a 200/2000. (XI. 29.) Kormányrendelet, a hatályos jogszabályok alapján és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal (a továbbiakban: EHÖK) egyetértésben határozta meg.
A kreditrendszer alapfogalmai
-
A kreditpont (tanulmányi pont) egy tantárgy teljesítéséhez szükséges átlagos hallgatói összes (kontaktórák és az egyéni: könyvtári otthoni, stb.) munka mennyiségének mérőszáma. Megszerzése a tantárgy követelményeinek legalább elégséges szintű teljesítésével lehetséges. A kreditpont értéke a megszerzett érdemjegytől független. Egy kreditpont 30 hallgatói munkaórát igényel. Egy félévre jutó (egy szemeszternyi) munkamennyiség 30 kreditnek felel meg.
-
A kreditrendszerben az egyetemi végzettség és szakképesítés megszerzéséhez megszabott időkorláton belül különböző tantárgycsoportokból meghatározott számú kreditpontot kell gyűjteni, valamint az előírt kritérium követelményeket is teljesíteni kell. Az egyes tantárgyak teljesítése nincs megadott tanulmányi időszakhoz rendelve. Az előtanulmányi rend és egyéb szabályok figyelembevételével, az adott választási lehetőségek felhasználásával a hallgató egyéni terv és ütemezés szerint haladhat.
-
A mintatanterv a tantervben szereplő tárgyak olyan elosztása félévekre, amelyet átlagos ütemben haladni akaró hallgató úgy követhet, hogy eleget tesz minden tantárgy felvételénél az előtanulmányi követelményeknek, minden félévben 30 (ą3) kreditet teljesít, és tanulmányi követelményeit a képesítési követelményekben meghatározott képzési idő alatt fejezi be.
-
A kritérium követelmény a képesítési követelményekben szereplő olyan kötelezően teljesítendő előírás, amelyhez nem tartozik kreditpont. Ilyen lehet a szakmai gyakorlat, a testnevelésben való részvétel, a nyelvi követelmény.
-
Az előtanulmányi rend a szak tantervében szereplő tantárgyak előzetes követelményeinek összessége. Az előzetes követelmény egy tantárgy ismeretanyagának megértéséhez szükséges, másik tantárgyban, vagy tantárgycsoportban szereplő ismeretanyag, és/vagy valamely kritérium követelmény igazolt teljesítése. Egy tantárgy csak akkor vehető fel, ha a hallgató annak előzetes követelményeként megjelölt tantárgy(ak)at és kritérium követelményeket az adott tantárgy felvételét megelőzően már teljesítette.
-
A tantárgyfelvétel egy tantárgy meghirdetett előadási és/vagy tantermi és/vagy laboratóriumi óráira (kurzusára) vagy annak vizsgájára való jelentkezés. Feltétele a tantárgy előzetes követelményeinek teljesítése.
-
Aktív félévnek számít a hallgató szempontjából valamennyi, az első beiratkozást követő félév, amelyben a hallgató legalább egy tantárgyat felvesz.
-
A passzív félév a hallgató bejelentése alapján az a félév, amelyben egyetlen tantárgyat sem vesz fel.
A teljes tanulmányi és vizsgaszabályzat innen érhető el:

