Trefort Ágoston
Trefort Ágoston (1817. február 7, Homonna – 1888. augusztus 22, Budapest)
![]() |
Eötvös József mellett a Kiegyezést követő időszak másik kiemelkedő oktatáspolitikusa. Jogot végzett, ezt követően országgyűlési követ, majd az első felelős magyar kormány államtitkára. 1863-ban részt vett az Iparegyesület újjáélesztésében. 1872-től haláláig oktatási miniszter, emellett 1876 és 1878 között földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter is volt.
Egyebek között az ő kezdeményezése nyomán alakult meg egyetemünk egyik elődintézménye, a Budapesti Állami Középipartanoda, majd később a Magyar Királyi Állami Felsőipariskola is. 1841-től az Akadémia levelező, majd 1867-től rendes tagja. 1885-től haláláig az Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Trefort Ágoston az eötvösi oktatásfejlesztési elképzelések gyakorlati megvalósítója. Miniszterként a közoktatás mellett sokat tett a tanárképzésért is. Az 1883. évi középiskolai törvényben rendelkezett többek között a tanári képesítés feltételeiről, szabályozta a pedagógiai gyakorlatokat, ösztönözte új metodikák alkalmazását a közoktatásban. Joggal tekintjük őt a korszerű tanárképzés egyik hazai megteremtőjének.


